Rómer Flóris nyomában túra

Szeptember 6.: Porva-Csesznek - Cuha-völgy - Vinye - Zörög-tető - Csesznek

Rómer Flóris Ferenc bencés szerzetes igazi polihisztor tudós volt: szokás „a magyar régészet atyjá”-nak nevezni, de a művészettörténet írás és műemlékvédelem megalapozásában és intézményrendszerének kialakításában is kulcsszerepet játszott. Néprajzi, természettudományos és művészeti munkásságáról még ma is kevés szó esik. 2015-ben ünnepeljük születésének 200. évfordulóját.

romeremlekev.JPG

Ennek az emlékévnek alkalmából szerveztünk több túrát is, melyeken a Rómer Flóris emlékút különböző szakaszait járhatjuk körbe. Az emlékút végigjárása során megismerkedhetnek a bakonyi táj változatos arculatával, ismert és kevésbé ismert településeivel és geológiai érdekességeivel. Az emlékút a zöld sáv jelzésen vezet Porva-Csesznek vasútállomástól Bakonykoppányig, kivéve a Kerteskői-szurdok és a Zoltay-forrás között.
A túramozgalom 72,5 km hosszú. Bármelyik irányból végigjárható.A Tourinform irodában (Zirc, Rákóczi tér 1.) igazoló füzet is vásárolható. Az igazoló füzetben útvonalleírás, térképvázlat és néhány érdekesség található.

romerf_fuzet.JPG

 

Jubileumi turistaérem is készült az évforduló alkalmából, mely szintén megvásárolható a Tourinform irodában.

romer_turistaerem.JPG

A szeptember 6-án megrendezésre kerülő túránkon a Porva-Csesznek - Cuha-völgy - Vinye - Zörög-tető - Csesznek szakaszt hódítottuk meg. Túravezetőnk Mészner Viktor volt. 8:30-tól kezdődött a regisztráció a zirci vasútállomáson, a 8:51-es vonattal pedig nekivágtunk az útnak. A Porva-Csesznek vasútállomáson leszállva megtekintettük az állomásépület falán elhelyezett Rómer Flóris és Dornyai Béla-emléktáblát, illetve a vasúttörténeti kiállítást.

2015-09-06_09_07_05.jpg

 

Ezután következett talán a legszebb szakasz, elindultunk a minden évszakban látványos Cuha-völgyön. Ez a rész kisebb izgalmakat is tartogatott, hiszen tízszer át kellett kelnünk a Cuhán. Az előző napok esős időjárásának ellenére a nyári szárazság miatt nem volt magas a vízállás, de mindenképp szükség van vízálló cipőre.

2015-09-06_10_00_55.jpg

Szerencsére a túra idejére - bár kabátos - de kellemes kiránduló idő lett, még a nap is kisütött a délután folyamán.

A részvételi díj tartalmazott egy 100 Ft-os italjegyet, melyet Vinyén a Vinye.hu büfében lehetett beváltani. Ekkorra már mindenki megéhezett, ezért megkóstoltuk a medvehagymás tönkölylángost (vagy ahogy Viktor mondaná, törkölylángost).2015-09-06_11_49_56.jpg

Miután mindenki jól lakott és kicsit kifújta magát a zöld jelzésen folytatva utunkat, megmásztuk a Zörög-tetőt. Itt állt egykor a Rómer Flóris-kilátó. 

Ez a szakasz kicsit meredekebb volt, útközben mindenki kimelegedett és lekerülhettek a kabátok is. Bár Viktornak köszönhetően, aki korábban fázott kaphatott egy kis melegítő bakonyi pálinkát.

dscf8447.JPG

A tető másik oldalán folytattuk utunkat lefelé, Csesznekre. Néhol a fák között kikukucskálva gyönyörű kilátás tárult elénk.

dscf8451.JPG

A falut a 82-es főútnál Suttonynál értük el. Itt ketté szakadt a csapat. A csoport egyik fele tovább indult a Cseszneki várba. Szerencséjükre pont 3 órára értek fel, amikor indult egy idegenvezetés is.

dscf8472.JPG

Reméljük mindenki jól érezte magát és a következő túrán is részt vesznek!

Ennek részleteiről a Bakonyi kalandok facebook oldalon olvashattok majd. Ide kattinva pedig megnézhetitek a többi képet a túráról.